Előfordult már, hogy az éjszakai alvásod folytonosságát rövid ébredések törik meg? Volt úgy, hogy a takaródat igazgattad? Figyelted már hajnalban - egyre stresszesebben - az óramutató cammogását? Vagy éppen egy holtra vert figuraként kászálódtál ki reggel az ágyadból?
Igen? Akkor ezt a cikket Neked írom!
Bármi is legyen az, ami megtöri, megszakítja, felborítja a nyugalmas éjszakai pihenésedet, az PROBLÉMA! Piros felkiáltójelként villogjon előtted, mely cselekvésre sarkall!
Évekig azt hittem, hogy a párnarendezgetésem csupán rossz szokásom, mígnem az alvás témakörének tanulmányazásakor „ráébredtem”, hogy érintett vagyok!
A szervezetem regenerálódási folyamatai súlyosan sérülnek ilyenkor, az alvásom egyensúlyteremtő, normalizáló, az idegrendszert,a hormonháztartást, az immunaktivitást harmonizáló, az információkat rögzítő funkciója tökéletlen lesz.
Mivel az alvásminőség és a civilizációs betegségek kialakulása között nagyon szoros összefüggéseket mutattak ki nemcsak az angol tudósok, hanem a magyar szakemberek is, és mert nekem is szemfelnyitók voltak a kutatások összegzései, ezért felvállaltam azt a szerepet, hogy a mikrokörnyezetemben elkezdem tudatosan terjeszteni az alvás jelentőségéről, fontosságáról, minőségéről szóló tényeket.
Mit mutatnak az egészségügyi és a gazdasági szakértők statisztikái? Például azt, hogy népbetegségként határozzák meg a kialvatlanságot, illetve a nem kipihent dolgozók által okozott károk óriási összege pedig a költségvetésben plusz kiadási tételként jelenik meg. A közlekedési balesetek több mint felét a hosszabb-rövidebb ideje elszenvedett alvászavarok számlájára lehet írni.
Mi segít? Az alváshigiéniai javaslatok betarása azzal a céllal, hogy a társadalmi ritmusunk anomáliáit
(munkavégzés, mesterséges világítás, élettempó, életmód, étkezési szokások, szűkített alvásidő) a lehető leghamarabb és a legtöbb vonatkozásban hozzuk rendbe a TERMÉSZETES ritmusunkhoz való igazítással! Pl. : Lazítsunk este, igyunk forró gyógyteákat, sétáljunk, hallgassunk zenét, olvassunk, gyújtsunk gyertyát, füstölőt, vegyünk forró fürdőt – ki mit szeret, válogasson! Vegyük figyelembe a cirkadián ritmusunkat, a melatonin termelődésünk idejét és tökéletességét ( elsötétítés), engedjük magunkat álomba zuhanni, majd a saját ritmusunk szerint ébredni! Alakítsuk kellemessé a fekhelyünket, űzzük ki a tévét, laptopot, telefont a hálószobánkból!
Ez egyáltalán nem lesz egyszerű, hiszen állandóan ki vagyunk téve a XXI.századi civilizációs ártalmak hatásainak.
Tudatos információszerzéssel, odafigyelő életmódrendezéssel, alvásnapló vezetésével azonban sokat tehetünk mi magunk is a tökéletes(ebb) pihenésünk, regenerálódásunk, feltöltődésünk érdekében.
Szép álmokat kívánok!